Most

Becsukom a szemem… nem tudom, hol vagyok,
de ismerősek az ízek, a hangok, az illatok.
Anyám orcáján két könnycsepp felragyog
Apám dörmörög, esetlen keze után kapok.

Becsukom a szemem… ötéves vagyok.
Ölekben ugrálok, sütiért kacagok,
Rajzolok betűket, számokat tanulok
Kérésre kisangyal hangomon dalolok.

Becsukom a szemem… be fiatal vagyok!
Igazságok, szerelmek után kutatok.
Bármiben hiszek majd hitetlen elbukok,
bárkinek bátran kisfityiszt mutatok.

Becsukom a szemem… a karodban vagyok.
Már nem félek többé, hogy itt megfagyok.
Közel a tél, a nyitott-tétlen ablakok,
ez a mi időnk, a gyerekek már nagyok.

Becsukom a szemem… nyugdíjas vagyok.
Mint kamaszkoromban, az ágyon hasalok,
mellettem könyvpillér, mindent elolvasok.
Olykor hangosan is, ha épp rám hagyod.

Becsukom a szemem… mindenhol vagyok.
Pereg a film, lássam, hogy itt mit hagyok.
Egy utolsó dobbanás s már mindent tudok:
Csak nyitott szemmel lehetünk ennyire vakok.

Becsuknám a szemem, de az ébresztőm gagyog,
Kávéfőzőm a konyhában felserken, dadog,
a testemben bábozó pillangó vagyok:
Királynő, maszkban, büszkén és gyalog.

Egónia

Ó, be megátalkodottan szerethetsz minket, te isten,
hogy még mindig itt lebzselhetünk, e temérdek kincsen!
A nevedben, rád hivatkozva, háborítunk szinte mindent,
gázolunk csodákat, öröklétet innák kelyhedből – ingyen.


Mondd, elmondod végre, míly tapasztaltoknak vagy még híján,
hogy visszasírsz minket újra és újra, rögtön egy élet múltán!
Részt veszünk e “Bár félnék egészen, hogy lehasadtam ide” túrán,
de lassan elárulhatnád, hol a rés a fölénk boruló búrán.

Stay safe

Igazából jól van ez így. Minek is találnál rám?
Meglátnál, hívnál, keresnél; ott motoszkálnék
a gondolataid csillagfényű hátsó udvarán.


Igazából jól van ez így. Minek is játszadoznánk?
Kit érdekel, hogy elakadna tőled a szavam,
hogy rebbenő szívvel bármin áttáncolnánk?


Igazából jól van ez így. Minek is vágyakoznál?
Veszélyes is, hogy ha végre megölelsz, csókolsz,
jajj, az égre szökellő szarvassokká változnánk.


Igazából jól van ez így. Minek is keresnél már?
Pontosan tudod, hogy megy ez az egész, minek
belekezdeni, a végén úgyis egymást bántanánk.


Igazából jól van ez így. Minek is fáradoznál?
A szerelem csak a hajnal reménye, és nem tudni,
hogy az öreg este tábortüzénél mi várna ránk.

LMLM

Ember, ki oly’ könnyen ítélkezel… már
izzadt tenyereden a bicska; a zseb rég
kiszakadt …táncot reszkető orrcimpád
nem a csípős őszt ízleli, hanem a vért.


Ember, ki oly’ könnyen kritizálsz… tudod
azt, ki cselekszik; jól, rosszul, sete-sután
szabad …szemed ráncos orcádba csukod
és nem csak kifele mutat ez furán.


Ember, ki oly’ könnyen szaladsz… esetleg
magaddal rántva a holnapod; monoton
talpalsz … emlékszel? Volt, hogy szeretted
őt, ki ma jó esetben is csak rokonod.

Ember, ki oly’ könnyen vagy… magabiztos
hited kártyavár; persze megvádolod majd a
szelet …rendületlen esedezem, hogy
Szélapánk az elméd a szíved felé hajtsa.

wAlzheimer

Haragszom rád, isten! Hogy lehetsz ily’ gonosz!
Hogy nem vetted észre?! S ha igen, mért hagyod:
hát nem látod? A fénye elfakult.
A lénye megkopott.


Ártatlan már ő, a nevesincsen gyermek.
Számára a napok ablaktalan termek:
szürke fallal. Ajtajához van kulcs.
El van rejtve benned.


Ismerem őt mélyen. Ismerem a lelkét.
Minden kedves szavát, minden egyes tettét:
idebent őrzöm. Hétpecsétre zárva.
A szívem legmélyén.


Vigyázz ám! Ritkán beszél, rátermett konok.
Jöhet példabeszéd, zúghatnak pofonok:
makacsul szeret ő. Bármiáron.
Mint minden rokonod.


Ha végre elindul…, ha végre hazatérne;
kérlek szaladj elé, mert még majd eltérne:
tétovázna. Elveszne az úton.
Keres. Jelesül: Téged.

Csönded

Ma kiszöktem meglesni a hajnalt.
Míg lelkem a békét
szemem tán csillagot
keresett – láttam azt is meg
bánattal viselős harmatot,
kit tegnap este
a napsugár hűtlen elhagyott.


Milyen nehéz neki a könnycsepp.
Míg felkel a Nap
csak tenyerem áraszt
meleget – a fény később jön
mint néma kérdésre a válasz,
oly’ sokan vannak
s nem vár mindenkire támasz.


Hogy kipirult a hóka horizont!
Míg lecsurog a fény
léptem hűs harmatot
szüretel – egy villanásra
a fűszál szivárványt ragyog,
Felhozok mindent
mit az éjszaka rám hagyott.

A mákos, aDios

Ma felriadt az ősz.
Megcsillant fátyol-ezüstje,
bár még megcsalja a hold fénye,
de már rosszul esik a szomszéd füstje.
A hideg grillszag az ablakomra koppan,
mint a fényfaló éjszaka barna lepkéi.

Lelkes rajongókat
rettegő gramofon-tücskök
hirdetik a túlérett szerelmet.
A gravitációt vitató lomha gyümölcsök
túlcsordult staccatóban kísérik a nászt,
mint felfeslett ruhájú koszorúslányok.

Már megint befordultam,
bár inkább gondolatokba dőlök.
A kardélre úgyis hányni szoktak, nekem
rendben a gyomrom, de nem is én döntök –
a szabadság vándorai lassan elidulnak délre
– míg mi a maszkabálra várunk.

Marspoétika

Ezüst zuhanyrózsa szülte párán
remeg fölöttem fürdőm egén
a hatvan wattos szivárvány.

Békével takarózom fejem a párnán
egyedül nyugtatom és rég
alszom mire felébred a sárkány

míg Karma a szívemben vájkál
rólad álmodom hogy végre
felismertél hogy megtaláltál:

Farkasbőrbe bújtatott bárány
míg bal vállam az ördögé
a jobb egy angyal szárnyán.

Koronás tarantella

Értem én, ez egy duális világ
és fehérben táncol a fekete
hogy a mulandó szépségből válik
ki végül a jó és rossz vakító elegye.

Értem én, a szándék a fontos
a vágy hozzá többnyire szívbéli
hogy az angyali türelmet a végső
finisben a félelem farkasa kivégzi.

Értem én, nem hallgatni arany,
és most bárki a tutit is megmondja
a gondolat mentesség parádés
riposztját cenzúra nélkül posztolja.

Értem én, a végét várjuk
a vírus nagy vircsafttal táncol
nem sejteni, hogy az égi mentor
a sakktáblán mattol vagy sáncol.


Sirgalom

Angyalok, Istenek, vigyázzatok Ránk.
Megtévedtünk, célt vesztve kapirgál
itt mindenki, táguló rémületben.

Apró királyok lepték el a vidéket,
hoztak magukkal szép számmal pribéket,
….valójában oly’ kicsik vagyunk.

Elég az ordító szél, egy hang, mi csattan,
a lélek odaretten, a szív félredobban,
a szívünk kívülre penderül.

Angyalok, istenek, segítsetek nekünk.
Most megállunk.
Most elesünk.